Nem várt érdeklődés mellet zajlott a Rákosivipera-védelmi Központba szervezett nyílt nap május 28-án. A borús idő ellenére közel 100 ember volt kíváncsi ezekre a ritka mérgeskígyókra. A „laikus” érdeklődők mellett biológusok és egyetemi tanárok is eljöttek Kunpeszérre és nem csak a környékről, hanem az ország távolabbi részeiből is.
A túra délelőtt 10 órakor indult a Kunpeszér központjából. Herbót Erzsébet, a védelmi program oktatásszervezője végigkalauzolta a résztvevőket a kiskunsági tájra jellemző élőhelyeket bemutató tanösvényen, majd egy fél órás előadásban mutatta be a már 8 éve folyó fajvédelmi programot. A 2,5 órás túra kétség kívül legizgalmasabb része a szabadtéri terráriumok megtekintése volt, amelyekben jelenleg közel 500 rákosi vipera „lakik” biztonságos körülmények között. A látogatók megismerkedtek a viperák tartásának technológiájával, az állatok természetes körülmények közé történő visszatelepítésével és a program hosszú távú céljaival.
A központ előzetes egyeztetést követően természetesen egyénileg is látogatható.
Jelentkezés: Herbót Erzsébetnél a herbot.erzsebet@mme.hu címen vagy a 0620-314-3192
Tirpák Gábor és Herbót Erzsébet fotóit itt láthatják >>
Köszönjük minden érdeklődőnek a részvételt!












