Az idén meglepően hosszúra nyúlt tél miatt a viperák február végére tervezett kibocsátását is jó két héttel el kellett halasztanuk. Végül az időjárás-jelentések által jósolt felmelegedésben híve, kijelöltük az első kibocsátás napját.

Útban a Központból a kitelepítés helyszínére (fotó: Herbót Erzsébet)

Telelőüreg lehelyezésének pillanata (fotó: Jaime Bosch)
Aznap reggel azért még „Tél Tábornok” jó 10 centis friss hóval lepte meg Budapestet, de végül a délelőtt folyamán ez látványosan elolvadt, így nem halasztottuk tovább ezt a jelentős eseményt, mely programunk egyik mérföldkövének is tekinthető.
Miután csőkamerával ellenőriztük az üregeket, a kibocsátásra még ősszel kijelölt, és megfelelő csoportokban elkülönített kígyókat, telelőüregeikkel együtt helyeztük át a kibocsátási területen előkészített csövekbe. Így a kígyók a mozgatáson és a kamerázás rövid ideig tartó megvilágításán kívül sok változást nem tapasztalhattak. Azért megelőzendő a menekülési reakciókat további két napra eltorlaszoltuk az üregek kijáratát. Végül összesen 30 kígyó került ki 5 telelőüregben a Rákosivipera-védelmi Központ közelében található területre. Terveink szerint a zavarást minimalizálandó hetente ellenőrizzük a viperákat rövid területbejárásokkal illetve a telelőüregekbe csőkamerával betekintve.












