Gyakori kérdések (GYIK)

Tulajdonképpen mi a helyes elnevezése ennek az állatnak?

Méhely Lajos a századforduló neves zoológusa 1893-ban, amikor a fajt leírta a tudomány számára a rákosi vipera nevet adta az állatnak, mert mint írta: “a rákoson terem a legbővebben” (a mai zugló környékén). Természetesen ez a kígyó már itt élt több tízezer éve, s a magyar népnyelv el is különítette a közönséges, vagyis a keresztes viperától, s a homoki vipera nevet adta neki. Feltehetően azért, mert leginkább a ritkább füvű sztyeppréteken, ugarolt földeken, tanyája környékén észlelte. Azután az 1950-es években, a Rákosi Mátyás vezette önkényuralmi rendszer idején átkeresztelték parlagi viperára, természetesen nem bevallva a politikai indíttatást, hanem tudományos köntösbe bújtatott érvekre hivatkozva. A Természettudományi Múzeum egykori főigazgatója szerint “…akik a rákosi vipera elnevezéshez ragaszkodnak, tulajdonképpen egy tudományos tévedést állandósítanak és honosítanak meg”. Mint odébb írja; “Ausztriában is Wiesenotter (réti vipera) a neve” Erre persze mondhatnánk, hogy a rét nem egyenlő a parlaggal, ezért ugyanebben a kis tanulmányban a szerző egy 1801-ből való forrásra hivatkozva állítja, hogy egyes elterjedési területén a népnyelv parlagi kígyónak hívja. Dr. Dely Olivér György a Magyarország állatvilága sorozat Hüllők című füzetében parlagi vagy rákosréti viperának nevezi. Az utóbbi időben a rákosi vipera nevet használjuk megint, abból a megfontolásból, hogy nem szokás a faj leírója által adott nevet alapos ok nélkül megváltoztatni. Úgy véljük, ennyivel adózhatunk a nagy elődöknek, s a velük szembeni tisztelet is azt diktálja, hogy megtartsuk a faj leírójának óhaját.

Találkozhatok-e napi tevékenységem során a rákosi viperával?

Röviden azt mondhatjuk erre, hogy nagy valószínűséggel nem. Ez a faj ma már nem él emberközelben. Valamikor 30-50, vagy 100 évvel ezelőtt a kiskunsági tanyák lakói még találhattak – sokszor nem is kis számban – rákosi viperát az istállók környékén, a behordott szénabálák alatt, vagy a veremben, ahova a téli fagyok elől húzódott. Méhely Lajos írja, hogy a századfordulón nagy tömegben volt jelen Laxenburgban a császári kastély parkjában, vagy nem volt ritka a Rákos-mező környéki réteken, s az azokkal határos kertekben. De ez már a múlté. Mára a rákosi vipera azokon a kis gyepfoltokon maradt fenn, melyek természetvédelmi oltalom alatt állnak, így látogatásuk is engedélyhez kötött. De még ha oda is tévedünk kirándulásunk alkalmával, szinte biztos hogy nem találkozunk vele. Ennek egyik oka, hogy egy-egy területen csak nagyon kis számban fordul elő, másik oka pedig, hogy rendkívül óvatos. Bár a kígyók süketek, de a föld rezgését már messziről érzékelik, és idejekorán eltűnnek a fűcsomó alatt, vagy a pocokjáratban. Alig túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ma már, nekünk is, akik a kutatásával és védelmével foglalkozunk, egyre nehezebb észlelnünk és egyre nagyobb élmény jelent, ha találkozunk egy-egy példánnyal.

Veszélyes-e a marása?

Röviden azt mondhatjuk, hogy a rákosi vipera marása egészséges, felnőtt emberre nézve, nem jelent komoly veszélyt, halállal, vagy maradandó károsodással nem kell számolnunk. Fontos tudni, hogy a faj leírása, tehát 112 éve, halálos marásról nincs tudomásunk. Több tényezőnek is köszönhető ez a tény, melyek közül a leglényegesebb, hogy a faj rejtőzködő életmódú és találkozás esetén is csak végső esetben mutat agresszív viselkedést. Ezen kívül méregfogai kisméretűek és mérge sem tartozik az erős kígyómérgek közé. Ám mégiscsak egy mérges kígyóról van szó, s – bár bizonyított tény, hogy a kígyómarások többsége következmény nélkül elmúlik – a rákosi vipera marását sem vehetjük félvállról. A marás következményei sok tényezőtől függnek. Egyfelől a méreg hatékonyságától, a bevitt méreganyag mennyiségétől, ami összefüggésben van az állat méregfogának méretével, függ a megmart testrész elhelyezkedésétől, a marást szenvedő egyén fizikai- és pszichés állapotától, korától, a méreg szétáramlásának sebességétől.
Tehát, ha esetleg rákosi vipera mar meg bennünket, feltétlenül forduljunk orvoshoz, aki vélhetően meg fog elégedni egy erőteljesebb kalcium kezeléssel, mivel az antiszérum beadása csak indokolt esetben szokott megtörténni. Mivel allergiára hajlamos egyénnél egy mérges kígyó marása komolyabb következményekkel is járhat, ezért marás esetén a mielőbbi orvosi felügyelet indokolt óvatosság.

Miért kell nekünk mérges kígyóra ennyi pénzt költenünk? Kinek hiányozna, ha eltűnne?

Elvi síkon válaszolva meg ezt a kérdést mindig oda lyukadunk ki, hogy az ember hajlamos az egyes élőlényeket személyes szimpátia alapján osztályozni és ebben a rangsorban a kígyók igencsak negatív tartományban találhatók évezredek óta. Azonban a természetes életközösségek fontos részei ezek az állatok (ragadozóként és prédaként más fajok egyedszámának alakulását befolyásolják) és ilyen megközelítésben fennmaradásuk létfontosságú, hiszen hiányuk a rendszer egyensúlyának elmozdulását eredményezi, amely akár katasztrófaszerű következményekkel is járhat. Másrészt a faj megőrzésének szükségessége sokkal személyesebb, önös érdekkel is indokolható, hiszen nem tudhatjuk, hogy majdan nem-e rákosi viperából kinyert vegyület segít egy-egy betegség leküzdésében.
Gyakorlati érveket felsorakoztatva is megválaszolható ez a kérdés. Először is a rákosi vipera fokozottan védett, eszmei értéke a legmagasabb kategóriájú, 1 millió forint. Számos nemzetközi egyezmény kezeli kiemelt fajként, melyekhez a magyar állam is csatlakozott, közvetve vállalva, hogy mindent elkövet megőrzéséért. Ezen felül a Natura 2000 Hálózat kijelölésében jelölőfajnak számít, ami azt jelenti, hogy elterjedési területein a gazdasági érdekeket is alá kell rendelni a faj megóvásának. Végezetül ez az egyetlen olyan gerinces fajunk, amelyik már sehol másutt nem él a világon, csak nálunk, amolyan Hungaricum. Talán erre is büszkék lehetünk egy kicsit.

Kertemben sokszor látok kígyót. Nem lehet rákosi vipera?

A rákosi vipera a Hanságban és a Duna-Tisza közén, pontosabban a Kiskunságban maradt fenn, de csak kevés élőhelyen. A megmaradt populációk Gyón, Tatárszentgyörgy, Kunpeszér és Bugac térségében, lakott területektől távol eső gyepfoltokon élnek. Egy-egy tanyagazda kivételével tehát biztos, hogy más nem láthat a portája közelében rákosi viperát. A faj az elmúlt húsz évben eltűnt Pest, Gödöllő, Fót, Ócsa, Sári, Mántelek, Örkény és Felsőbabád, környékéről, s a Duna-Tisza közének más területeiről az utóbbi 112 évből nincs előfordulási adatunk, vagyis nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy ott nem találkozhatunk vele. Van azonban néhány siklófajunk, amelyik az avatatlan szemlélőnek viperának tűnhet. Ezek közül is a rézsikló melyik a leginkább hasonlíthat a rákosi viperára. Siklók és viperák közötti legjellemzőbb különbség, hogy míg a viperák rövid, tömzsi testű állatok, addig a siklók, hosszúak és karcsúak. A rákosi vipera nem éri el a 60cm-es hosszúságot, miközben az erdei sikló akár 140 cm is lehet, a vízisikló is elérheti a120 cm-t, a rézsikló pedig a 70-80 cm-t. Ha tehát 50-55 cm-nél nagyobb kígyót látunk, az biztosan nem lehet rákosi vipera. A másik lényeges különbség, hogy a siklók pupillája mindig kerek, míg a viperáké függőlegesen hasított alakú. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze azokat a jellemzőket, melyek segíthetnek az észlelt kígyó meghatározásában. Fontos megjegyezni, hogy Magyarország minden kétéltű- és hüllőfaja védett, tehát az észlelt kígyó fajának meghatározásától függetlenül békén kell hagyni őket.