Monitoring és kapcsolódó kutatások
A Központ léte nem jelenti a területszintű védelem feladását, így a program fontos része a meglévő állományok monitoringja. A KNPI illetve a DINPI illetőségi területén található élőhelyeken a viperák és egyéb hüllőfajok vizsgálatán kívül botanikai vizsgálatokra, a viperák fő táplálékbázisát jelentő egyenesszárnyúak felmérésére és a potenciális búvóhelyek kialakítása miatt fontos, illetve szintén táplálékként szóba jöhető kisemlősfajok vizsgálatára kerül sor. A vizsgálatokat felsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók, illetve az MME szakemberei végzik. A monitoring célja, hogy a mai ismert élőhelyeket minél több objektív paraméterrel tudjuk jellemezni. A jelenlegi és korábbi élőhelyek összehasonlítása feltárhatja a viperák visszaszorulásának egyéb, ma még nem ismert okait, valamint segíthet a területek későbbi, úgynevezett “viperabarát” kezelésére ajánlások megfogalmazásában.
Vipera monitoring
Az 2004 óta folyó vizsgálatok során összesen 38 viperát figyeltünk meg, 6 kiskunsági élőhelyen. A 2006-os év során részt vettünk a hansági élőhelyek monitorozásában is, mely munka során további 11 egyed megfigyelésére nyílt alkalmunk Ezekről az egyedekről a biometriai adatok (testméret és jellemző pikkelyszámok) felvételén kívül minden esetben elkészült a későbbi azonosítást elősegítő többirányú fejfotó. A vad populációk genetikai vizsgálatát, a Rákosivipera-védelmi Tanács felkérésére 2006-ban kezdtük meg, mely során az egyes populációk felnőtt egyedeitől vérmintát gyűjtöttünk. A genetikai vizsgálatok jelenleg is folynak, összefoglalható eredményt a 2007-es év második felére várunk.
Élőhelytérkép készítés és gyepszerkezet monitoring jellegű vizsgálata
A rákosi vipera élőhelyéül szolgáló növényzetről, amely egyben élő- és táplálkozóhelye is a fajnak, az utóbbi évtized nagyszámú megfigyelései nyomán vegyes kép alakult ki. A faj előkerült száraz, nyílt homoki gyeptől kezdve a mezofil sztyepréten át az alacsonyabb térszínek csátés láprétjéig számos természeteshez közeli vagy változó mértékben degradált növényzeti típusban. Egyes tapasztalatok azt mutatják, hogy még az extenzív hasznosítású mezőgazdasági területeket, lucernatáblákat, felhagyott szántókat sem kerüli el.
A növényzeti monitorozó munka során kísérletet tettünk a rákosi vipera által leginkább preferált növényzeti típusok megállapítására. Az ismert és potenciális élőhelyeken transzekt mentén standard módszerekkel évente két alkalommal adatokat gyűjtöttünk növényzet szerkezetéről, fajösszetételéről, borítási értékéről, degradáltság mértékéről továbbá megállapítottuk, hogy az aktuális területhasználat milyen hatással van a növényzet képének későbbi alakulására. A 3 év tapasztalatai azt mutatják, hogy az állandó területhasználati módok mellett a növényzet állapotáról felvett változók alig módosultak.
A felmérés során törekedtünk a területen folyó korábbi beavatkozás táji léptékű hatásainak feltérképezésére. A mintavételi helyek tágabb környezetéről élőhelytérképet készítettünk területen előforduló növénytársulások és élőhelyek kiterjedésének megállapítása, aktuális állapotának rögzítése céljából. A 2006. évi felmérés során a Felsőpeszéri területen ismert valamennyi rákosi vipera lelőhely makrovegetáció összetételének vizsgálatát, a habituálisan elkülönülő növényállományok (élőhelyek), növénytársulások azonosítását, számbavételét végeztük el.
A vizsgálatok alapján pontosabb képet kaptunk a rákosi vipera élő- és táplálkozóhelyéül szolgáló különböző típusú, állapotú és kezelésű területek növényzet típusairól, azok elhelyezkedéséről, a gyep szerkezetének mennyiségi és minőségi viszonyairól.
Egyenesszárnyú rovarok monitorozása
Ismereteink szerint a rákosi viperák szempontjából az egyenesszárnyú rovarok; szöcskék, tücskök és sáskák kiemelt jelentősséggel bírnak, mivel a kisebb termetű gerincesek; pl. gyíkok, rágcsálók mellett táplálékuk jelentős részét e rovarok teszik ki. Emellett bizonyos fajok (pl. a mezei tücsök) földalatti járatai a fiatal viperák számára potenciális búvóhelyként is szolgálnak.
Éppen ezért a programba bevont kutatási területeken, amelyek a Duna-Tisza-köze ismert vipera élőhelyeinek jelentős részét tartalmazzák, a pályázat kezdete óta folyik az egyenesszárnyú rovarok monitorozása. A mintavételeket az egyes élőhelyeken, illetve azok környezetében botanikusokkal közösen kijelölt transzektek mentén eltérő növényzeti foltokon végezzük. A fő mintavételi módszer a standardizált fűhálózás, amit egyeléssel, akusztikus detektálással és sávtranszektes egyedsűrűség-becsléssel egészítünk ki. A mintavételeket évente több alkalommal végezzük, és a begyűjtött példányokat alacsony egyenesszárnyú egyedsűrűség esetén helyben élve határozás után szabadon engedjük, ezzel is minimalizálva a rákosi viperára gyakorolt negatív hatást (táplálék kigyűjtése az élőhelyről). A begyűjtött egyenesszárnyú példányokon élő biomassza méréseket (élő tömeg mérése) végzünk. A mezeitücsök-lyukak számbavételét az emlőskutató kollégák a kisemlős járatok számlálásával együtt végzik, és az eredményeket is azokkal közösen értékelik.
Az eddigi három év alatt a tíz kiskunsági rákosi vipera élőhelyet és potenciális élőhelyet lefedő mintavételek során összesen 49 egyenesszárnyú faj egyedeit találtuk, ami a teljes magyar fauna 41 %-a. Közöttük hat védett (Gampsocleis glabra és Tettigonia caudata szöcskék, Acrida ungarica, Calliptamus barbarus és Celes variabilis sáskák), és fokozottan védett faj (Isophya costata) is előkerült. Mindez a vizsgált területek fajgazdagságának jó mutatója. A különböző élőhely típusokon (különböző állapotú és kezelésű láprétek, sztyepprétek, homokpusztagyepek) rendszerint jellegzetes, összetételében évről évre többnyire hasonló fajegyüttesek voltak kimutathatók. Nagyobb tömegben leggyakrabban különböző rétisáska fajok (Chorthippus spp. és Euchorthippus spp.) és rétiszöcskék, illetve a tőrös szöcske (Metrioptera spp. és Gampsocleis glabra) voltak jelen.
A 2006-os év részletes adatsorai alapján a viperák egyenesszárnyú rovar táplálékellátottsága szempontjából élőhelyenként jelentős eltérések mutatkoztak. Június-júliusban, az első mintavételkor átlagosan 1,7 kg/ha, a második alkalmával, augusztusban 1,5 kg/ha, míg a harmadik mintavételkor, október első felében már csak 0,7 kg/ha élő tömegű egyenesszárnyú volt jelen a vizsgált területeken. Az eredmények alapján az őszi időszakban a legjobb táplálékellátottságú területeknek főként a magasabb fekvésű, sztyeprét növényzetű élőhely foltok bizonyultak.
Kisemlős populációk monitoringja a vipera aktuális és potenciális élőhelyein
A rákosi vipera túlélése szempontjából a különböző kisemlős populációk jelenléte az élőhelyükön több szempontból is nagy jelentőségű. A pocok- és egérállományok egyrészt könnyen elérhető és stabil táplálékbázist biztosítanak; másrészt járataikat búvóhelynek, telelőüregnek is használhatják a viperák. Ezért mind a kisrágcsáló fajok lokális egyedsűrűségének, mind az általuk készített lyukak sűrűségének ismerete elengedhetetlen egy vipera élőhely minősítése szempontjából. A kisemlős monitoringot a rákosi vipera jelenleg ismert élőhelyein végezzük el, de emellett a vizsgálatokat kiterjesztjük a rákosi vipera potenciális élőhelyeire is. A monitoringot kétféle terepi módszerrel folytatjuk, kisemlős-csapdázással és lyukszámlálással.
A kisemlős csapdázás 50-100 db élvefogó csapdával zajlik egy-egy élőhelyi foltban 3-4 nap alatt a nyári-őszi időszakban. Az állomány sűrűségét a mintaterületen jelölés-visszafogás módszerrel becsüljük. A kapott értéket a viperák feltételezett egyedsűrűségéhez viszonyítjuk. A lyukszámlálást a viperák éves aktivitásának első felében és téli pihenőjük előtt közvetlen végezzük el az egyes területeken. Minden területen transzektek mentén számlálunk, melyek összesen 5-9 db egyenként 50 m hosszú 5-10 m széles szakaszból állnak. A bejárás során talált lyukakat kategorizáljuk (egér, pocok, ürge, tücsök, ill. egyéb). A késő tavaszi-kora nyári lyukszámlálással a búvóhelyek, míg a késő őszi becsléssel az alkalmas telelőüregek elérhetőségét határozzuk meg. Emellett vizsgáljuk az üregek eloszlását a mikrodomborzat, a növényzettípus és a fűmagasság szerint. A monitoring során természetesen igyekszünk maximálisan alkalmazkodni a viperák aktivitásához, úgy hogy abban a lehető legkisebb zavarást okozzuk.
Az immár három éve folyó vizsgálatok alapján elmondhatjuk, hogy a rákosi vipera Peszéradacs környéki előfordulási területein a búvóhelynek alkalmas üregek száma megfelelően magas, valószínűleg nem korlátozza a viperák előfordulását. Sőt, a bugaci élőhely ezen adottságai még e területekét is messze felülmúlják. A lyuksűrűség általában nagyobb a magasabb helyeken fekvő területeken és azok kiemelkedő foltjain. Általában a jellemző fajok a területeken az erdei egér és a kisebb gyakoriságban előforduló mezei pocok. Az üregek gyakoriságát jelentős mértékben növeli, ha a terület az ürgék számára kedvező élőhelyet biztosít.
Összességében elmondhatjuk, hogy a rákosi vipera aktuális élőhelyein, ahol a faj nagy valószínűséggel kisebb egyedsűrűségben még megtalálható, a búvóhelyek mennyisége valószínűleg nem korlátozott. Mivel azonban roppant keveset tudunk a rákosi vipera területhasználatáról, ezért csak feltételezhetjük, hogy a hektáronkénti gyakran 100-300 db kisemlős-lyuk elegendő lehet az állomány fennmaradásához.
