Idén is megrendeztük a Rákosi Vipera Napját

2024.09.09.

Minden év szeptemberének első szombatja, a Rákosi Vipera Napja. Idén sem volt ez másként: szeptember 7-én, szombaton az ország több pontján vártuk az érdeklődőket.

A Rákosi Vipera Védelmi Központban reggel 9 órától a megújult tanösvényen vezetett túrán, és szakvezetésen vehettek részt az érdeklődők. A bátrabbak az idén született, csupán pár hónapos kígyók etetésébe is besegíthettek. A Központ szintén megújult oktatóépületében látogatóinkat előadással, filmvetítéssel, a kicsiket játszósarokkal vártuk.

A Szegedi Vadasparkban egész nap üzemelő standunknál bővebben is tájékozódhattak a fajvédelmi programról és kapcsolódó tevékenységeinkről. Délután az ott élő rákosi viperák minden évben esedékes őszi súly és hosszmérésére került sor, melynek alkalmával a látogatók testközelből is megismerkedhettek ezzel a ritka, fokozottan védett hüllővel. Ezenkívül látványetetés is színesítette a programot.

Az Ócsai Tájházban családi nap keretében nyílt lehetőség a rákosi viperák, valamint az egykor a környéken élt pákászok világának megismerésére, a madárgyűrűzés iránt érdeklődők pedig az Ócsai Madárvárta Egyesület munkájába is betekintést nyerhettek. A gyerekek különböző alkotó kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben a Mérgesházban a látogatók szakvezetés keretében ismerhették meg az itt lakó rákosi viperákat és más mérgeskígyó fajokat, illetve az itt zajló munkát.

A Kecskeméti Vadaskertben, valamint a Győri Xantus János Állatkertben kollégáink ismeretterjesztő standjainknál várták az érdeklődőket, ahol sok érdekességet hallhattak hazánk fokozottan védett, különleges hüllőfajáról.