Fontos mérföldkőhöz érkezett a rákosi vipera tenyészprogramja: 2026. augusztus 1-jén a Rákosi Vipera Védelmi Központban megszületett a program 6000. rákosi viperája, egy nőstény. Az idei szaporodási időszakban 26 nőstény összesen 252 élő utódot hozott világra.
A vemhesség idén átlagosan mintegy 98 napig tartott, a legrövidebb pedig mindössze 95 nap volt. A tartósan magas hőmérséklet gyorsította az embriók fejlődését, így a kis viperák rövidebb vemhességi idő után jöttek világra. Ez azonban nem volt hatással az újszülött állatok testméretére és tömegére: a korábbi évekhez hasonlóan a 252 megmért újszülött átlagos súlya 2,6 gramm, teljes testhossza pedig 14,4 centiméter volt.
A hőség és az aszály ugyanakkor komoly veszélyt is jelent az újszülöttek számára. A kis viperáknak közvetlenül a születés után vízre van szükségük: inniuk kell, és megfelelő hidratáltság szükséges ahhoz is, hogy az első vedlésük problémamentesen lezajlódjon. Természetes körülmények között ebben a reggeli harmatnak is fontos szerepe lehet, a tartós szárazság miatt azonban ez a vízforrás sokszor hiányzik. Ez különösen nehézzé teszi életük első, kritikus időszakát, és a természetben áldozatokat is követelhet.
A Viperaközpontban ezért rendszeresen locsoltuk a szabadtéri terráriumokat, és folyamatosan gondoskodtunk arról, hogy az újszülöttek számára friss ivóvíz álljon rendelkezésre. Az első vedlést követően a kis viperák rövid ideig napoznak, hogy a táplálkozáshoz szükséges testhőmérsékletre melegedjenek. Csak ezután kezdik elfogyasztani első táplálékukat, apró házi tücsköket, amelyeket a program partnereként a Fővárosi Állat- és Növénykert biztosít számukra
Minden újszülött egyedi azonosítót kap, megmérjük és lefotózzuk őket, így fejlődésük később is pontosan, egyedileg nyomon követhető és regisztrálható. A Viperaközpontban felnevelt állatok közül kerülnek ki a későbbi visszatelepítések résztvevői, ezért az idei nemzedék is hozzájárulhat a természetes állományok megerősítéséhez.
Találkozzunk a Rákosi Vipera Napján!
Ha kíváncsi vagy, hogyan néz ki egy alig egy hónapos rákosi vipera, szeptember 5-én személyesen is találkozhatsz az idei szaporulat legfiatalabb tagjaival a Viperaközpontban. A Rákosi Vipera Napján emellett Szegeden és Budapesten is várjuk az érdeklődőket:
- A Viperaközpontnál és környékén vezetett kirándulás indul. A három kilométeres túra végén a résztvevők a Viperaközpont szabadtéri terráriumaiban az idei kis viperákat is megtekinthetik. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részletes program és regisztráció
- A Szegedi Vadasparkban az ott élő rákosi viperák nyilvános őszi mérését követhetik végig az érdeklődők.
- A Fővárosi Állat- és Növénykertben információs standdal várjuk a látogatókat, a rákosi viperák pedig a Mérgesházban tekinthetők meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Fotók: Egerer Anna, Halpern Bálint