Kiállítások vándorúton

A magyarországi kígyókat és a rákosi viperát bemutató vándorkiállításaink idén már több helyszínen is megmutatták magukat: láthatták az érdeklődők többek között Sopronban, Szalatnakon, Kunpeszéren, Budapesten és a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban is.

Szezon végi számadás

A terepszezon végéhez érve az elmúlt hetekben számba vettük a Rákosvipera-védelmi Központban 2020-ban született kisviperákat. Az idei évben 28 nősténytől, 296 kisvipera jött világra, ezzel 3515-re emelkedett a Központban valaha született viperák száma. Átlagos súlyuk 2,8 g, átlagos hosszuk pedig 14,5 cm volt.

Vissza a természetbe

A fajvédelmi munka egyik legizgalmasabb állomása a rákosi viperák szabadon engedése. A tegnapi napon idén először ötven, a Rákosivipera-védelmi Központban született és nevelkedett kígyót engedtünk szabadon a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Az állatokat két különálló, korábban szántóként használt, élőhelyrekonstrukció során létrehozott fokozottan védett, körbekerített gyepterületre helyeztük ki a számukra védelmet és nyugalmat biztosító mesterséges telelőüregekbe.

Alkotói pályázat grafikusok, illusztrátorok számára

Szívesen részt vennél egy európai szintű fajmegőrző program népszerűsítésében? Szeretnéd, hogy a te alkotásod szerepeljen a fokozottan védett rákosi vipera védelmével foglalkozó projekt hivatalos pólóján? Engedd szabadjára a fantáziád és jelentkezz pályázatunkra!

Elindult a rákosi vipera védelmét szolgáló LIFE-projekt

Az Európai Unió LIFE-programja és az Agrárminisztérium támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásával megkezdődött „A rákosi vipera természetvédelmi helyzetének javítása a Pannon régióban (LIFE18 NAT/HU/000799)” című LIFE projekt.

Ismét a legjobbak közé választották programunkat!

Ismét Európa legsikeresebb természetvédelmi programjai közé választották a tavaly lezárult LIFE+ programunkat. Az Európai Bizottság 2015-ben is “Best of the Best” díjjal jutalmazza a faj védelmében tett erőfeszítéseinket, ahogy azt már 2009-ben is tette az előző LIFE-programunkkal.

Részvétel a 17. Európai Herpetológiai Konferencián

2013 augusztus 22-27. között Veszprémben került megrendezésre a 17. Európai Herpetológiai Konferencia. A nagy múltú szakmai rendezvény, melyet 2 évente szervez az Európai Herpetológiai Társaság (SEH) által kiválasztott helyi szervezőbizottság utoljára 1991-ben járt hazánkban.

Lezajlott a Rákosi Vipera Védelmi LIFE+ program záró találkozója

A Fővárosi Állat és Növénykert barlangtermében tartotta záró találkozóját a Rákosi vipera védelmi program. A most záruló LIFE+ annak a 2004-2007 között kezdett fajvédelmi program folytatása amit Európa 5 legsikeresebb LIFE támogatású természetvédelmi programja közé választottak.