Rekordszaporulat a Viperaközpontban

2022.09.26.

A Rákosivipera-védelmi Központban a szabadtéri terráriumok építését tavasszal fejeztük be és a duplájára nőtt „férőhelyeknek” köszönhetően még több ivarérett rákosi viperát tudtunk párba állítani. Az április közepén megfigyelt párzások után, átlagosan 113 napos vemhességet követően, augusztus első három hetében 40 nőstény összesen 542 utódot (257 hím és 285 nőstény) hozott a világra. Az idei szaporulattal együtt – a faj megőrzése céljából 2004-ben életre hívott program indulása óta – eddig összesen 4368 kígyó született a Központban.

Az újszülött kígyókról idén is elkészültek az egyedi azonosításukat szolgáló képek, valamint testtömegük és testhosszuk is bekerült az adatbázisba. Az idén született kisviperák átlagos súlya 2,5 g, testhossza 14,3 cm volt.

Az átlagos alomméret 14 kisvipera volt, ami a korábbi évek átlag 10 utódos szaporulatát jelentősen felülmúlta. Három nőstény is 19 utóddal gyarapította a Központ rákosi vipera állományát. Külön érdekesség, hogy mindhárman először szaporodtak és az összesen 14, tenyésztésbe most először bevont, 4-5 éves nőstény ezt az értéket is meghaladóan, átlagosan 15 viperát fialt. Ez az eredmény jó megerősítése annak, hogy a terráriumok felújítása és az új terráriumok kialakítása, valamint a bőséges táplálékkínálat valóban a tartási körülmények javulását eredményezték.

További érdekesség, hogy a Szegedi Vadasparkban is szaporodtak az ott, bemutató céllal tartott viperák, egy “nem várt” utóddal gyarapítva az állományt. A dolog különlegessége, hogy a három, tenyésztésből kivont nőstény már idestova 3 éve nem találkozott hímmel. A jelenségre extrém hosszú ivarsejt-tárolás vagy szűznemzés lehet magyarázat, amit genetikai vizsgálattal fogunk tisztázni. További részletek a Vadaspark honlapján olvashatók.