Oktatás, szemléletformálás

Rákosi vipera védelmi program fontos feladata – tevékenységünk bemutatásán kívül – a szemléletformálás, hiszen egy mérgeskígyó aktív védelme nem biztos, hogy mindenki számára magától értetődő célkitűzés.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezt az egyedülálló fajt minél több emberrel megismertessük. Ennek érdekében az MME, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai óvodákban, iskolákban tartanak szemléletformáló előadásokat a rákosi vipera mellett a hazai kígyófajokról is. Különböző rendezvényeken, szakmai napokon az érdeklődő felnőtt közönség megismerheti ezt az egyedülálló fajt és a hozzá kapcsolódó védelmi programot.

Információs kampányunk célja, hogy bemutassuk, milyen szerepet töltenek be ezek az élőlények a hazai ökoszisztémában, valamint eloszlassuk a velük kapcsolatban elterjedt tévhiteket, ezáltal javítsuk a viperák általános megítélését.

Rákosivipera Védelmi- és Oktató Központ

A Kiskunsági Nemzeti Park területén 2004 óta működő Rákosivipera-védelmi Központ adja fajmegőrzési programunk gerincét. Létrehozását a rákosi vipera hazai természetes populációjának drasztikus mértékű csökkenése indokolta. A kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult, ma mintegy 700 vipera él a Központban.

A Központ elsődleges célja a veszélyeztetett élőhelyekről bekerült állatok tartása és szaporítása. Az itt nevelt kígyók nagy száma lehetőséget teremt a faj visszatelepítésére azokba a régiókba, ahonnan az intenzív mezőgazdálkodás miatt kiszorult.

A központ közelében kialakított tanösvényen a környék jellemző élőhelyeit ismerhetik meg az ide látogatók, valamint oktatóterem és a viperákon kívül a környék gyíkfajait is bemutató szabadtéri terráriumok is találhatók a központ területén.

A Központ megnyitása óta számos óvodás és iskolás csoport látogatott meg minket, de egyetemi kutatásokhoz és diplomamunka készítéséhez is gyakran nyújtunk segítséget. A Központ egész évben nyitva áll azok előtt, akik szeretnék megfigyelni ezeket a hüllőket, illetve megismerni a védelmi programot, de mind a központ, mind pedig a tanösvény csak szakvezetés mellett látogatható.

Mérgesház a Fővárosi Állat- és Növénykertben

A Mérgesház 2009 nyarán nyitotta meg kapuit a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rákosi viperáról szóló interaktív kiállítás mellett itt található Európa egyik legnagyobb mérgeskígyó gyűjteménye is.

Az itt található terráriumokban tizenhat faj ötvennél is több egyede kerül bemutatásra. A tetőtérben kialakított mérgeskígyó bemutató Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye.

A Mérgesház a Fővárosi Állat- és Növénykert nyitvatartási idejében látogatható.

Állandó kiállítás a Schönbrunni Állatkertben

2009.augusztus 6-án nyílt Bécsben, a Schönbrunni Állatkertben állandó kiállításunk. Az Akvárium és Terrárium épülete előtt található szabadtéri terráriumok az őshonos kétéltűeket és hüllőket bemutató kiállítás részét képezik. A rákosi viperát bemutató terrárium melletti további két terráriumban kockás siklót, vöröshasú unkát és leveli békát láthatnak a látogatók.
A világ első állatkertjét, mely 1780 óta áll nyitva a nagyközönség előtt, több mint 2 millió ember keresi fel évente a világ minden tájáról, így Magyarországról is. A Schönbrunni Állatkert nemcsak a legrégebbi, de egyúttal a világ egyetlen, máig fennmaradt barokk állatkertje, mely a Schönbrunni kastély és környezetének elemeként a világörökség része.

Szabadtéri bemutató a Szegedi Vadasparkban

2014.szeptember 6. óta a Szegedi Vadasparkba látogatók is testközelből ismerkedhetnek meg a rákosi viperával a hazai gyíkok, siklók és a mocsári teknős mellett. A két szabadtéri terráriumban összesen három vipera éli mindennapjait.

Vándorkiállítások

A hazai kígyófajok és a rákosi vipera megismerését szolgálja két, országosan elérhető tematikus vándorkiállításunk. A vándorkiállításokat térítésmentesen bocsátjuk az oktatási, szociális és kulturális intézmények rendelkezésére, igény esetén ismeretterjesztő előadással egybekötve.

A vándorkiállítás az alábbi e-mail címen rendelhető meg:

Programok, rendezvények

A Rákosi vipera védelmi programmal rendszeresen részt veszünk országos és helyi rendezvényeken, amelyekkel a laikus érdeklődőket szeretnénk megszólítani.

ESEMÉNYEK