Rákosi viperák szabadon engedése a Kiskunsági Nemzeti Parkban

2022.08.17.

A rákosi vipera megőrzése érdekében életre hívott program elsődleges célja, hogy a születésüktől a Rákosivipera-védelmi Központban nevelkedett kígyók elfoglalhassák helyüket a szabad természetben, ezért különleges pillanat, amikor végre szabadon engedésükre sor kerülhet. Július végén a Kiskunsági Nemzeti Park két – előzetes vizsgálataink alapján alkalmasnak tűnő élőhelyi feltételeket biztosító – gyepterületére összesen 50 rákosi viperát engedtünk szabadon.

A Felső-Kiskunságban elengedett viperák számára az új környezethez történő minél könnyebb alkalmazkodást segíti elő, hogy a megszokott szabadtéri terráriumaikban búvóhelyet biztosító, kerámiából készült mesterséges telelőüregekből élőhelyenként ötöt előre letelepítettünk. Ezekbe az üregekbe helyeztük el a legalább 3-4 éves ivarérett egyedeket, akik között vemhes nőstény példányok is voltak. A mesterséges üregek fölé gyepszint magasságú védőhálók is kerültek, melyek az üreg bejáratának környékét védik a ragadozóktól és ezáltal biztosítják, hogy az élőhelyet még nem ismerő, eleinte bizonytalan állatok biztonságban fedezhessék fel környezetüket. Ezt a védelmet próbáljuk időszakosan a teljes területre is kiterjeszteni, ezért önkénteseink reggeltől estig a területen tartózkodnak és jelenlétükkel távol tartják a kígyókra leselkedő ragadozókat az elengedést követő első hónapban.

A szabadon engedéssel munkánk még nem ér véget, hiszen ezt követően is folyamatosan figyelemmel kísérjük a viperák sorsát. A rendszeresen zajló terepi bejárások és felmérések során gyűjtött adatok segítségével képet kapunk a kígyók túlélési arányáról és szaporodási sikeréről.

A program indulása óta eltelt közel 20 év folyamán összesen 723 rákosi vipera került 10 természetes élőhelyre és a jövőben is azért dolgozunk, hogy őket még sok fajtársuk követhesse.