Kiállítások vándorúton

2020.11.20.

A magyarországi kígyókat és a rákosi viperát bemutató vándorkiállításaink idén már több helyszínen is megmutatták magukat: láthatták az érdeklődők többek között Sopronban, Szalatnakon, Kunpeszéren, Budapesten és a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban is.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai Sopronban és környékén, több mint 10 intézményben ismertették meg az iskolásokat hazánk hüllőivel és tartottak érdekes előadásokat, foglalkozásokat a gyerekeknek.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak köszönhetően Kunpeszéren és Kunadacson rendhagyó „viperaórán” vehettek részt a gyerekek, emellett pedig ellátogathattak a Rákosivipera-védelmi Központba is, ahol betekintést nyerhettek az ott zajló munkába és testközelből is megismerhették a tenyésztési programban részt vevő rákosi viperákat.

A tanév kezdete óta összesen 17 helyszínen, közel 5000 gyermek és felnőtt bővíthette ismereteit a hazánkban élő hüllőfajokról.

Az Ozone Tv Egyenlítő című műsorának köszönhetően egy szélesebb közönséget is megszólíthattunk. Az interjúban szó volt az év hüllőjének választott keresztes viperáról és a rákosi vipera megőrzését célzó LIFE projektről is.

Az év hüllőjét és a hazai kígyófajokat bemutató vándorkiállítással kapcsolatos tudnivalókat ide kattintva lehet megismerni, míg a rákosi viperát bemutató kiállítás menetrendjét itt lehet megtekinteni.